2013. július 12., péntek

Gyökér csakra .

                                                                               

"A gerincoszlopmentén felfelé vezető utunk a gerinc aljánál kezdődik, az első csakra otthonában. Ez az egész rendszer alapja, az építőkő, melyen minden további csakra nyugszik, így ennek a központnak igen nagy a jelentősége. A föld elemhez kapcsolódik, így minden szilárd, világi dologhoz, például a testünkhöz, az egészségünkhöz, a túlélésünkhöz, anyagi és pénzügyi helyzetünkhöz, és ahhoz, hogy képesek vagyunk egy pontba sűríteni és formába önteni igényeinket. A gyökércsakra szerepe az, hogy megtartó rendet vigyen az életünkbe. A biztonság a gyökércsakra olyan eleme, amely fegyelemre és valóságérzékre nevel." (Anodea Judith)

Egyéb elnevezései: báziscsakra, alapcsakra, Múládhára- csakra.
Színe: vörös/tűzpiros.

Eleme: Föld.
Vortexek száma: 4 (ebből 2 az lélektestben, 2 az étertesben található).

Szimbolikája: 4 vörös szirom, sárga négyzet, lefelé mutató háromszög.

Helye: a gát, a gerinc alsó része, farkcsonti fonat, lefelé irányuló tölcsér.

Hozzá kapcsolódó életkor: 0-7. év, 49-56. év A gyermek első hét évében három mondatot kell átéreznie: "Értékes vagyok.", "Szerethető vagyok.", "Biztonságban vagyok."
Mirigye: a mellékvese.
Testrészek: minden ami szilárd, a gerincoszlop, csontok, talp, láb, a fogak, körmök, végbél, vastagbél, prosztata, vér.

Témái, kulcsszavai: fizikai lét, túlélési ösztön, ősbizalom, biztonság, stabilitás, tradíció, gyökereinkkel, őseinkkel való viszony, túlélés, bizalom, a pénzhez való viszony, fizikai munka, fizikai erő, természettel való viszony, kapcsolat az anyával, kapcsolat saját fizikai testünkkel, születés.
Szentsége: KERESZTSÉG.
Aromaterápia: fahéj, szegfűszeg, zsálya, rozmaring, szantálfa, cédrus.

Drágakő/ kristály terápia: minden vörös kő, gránát, rubin, vörös jáspis, vérkő és a fekete kövek, hematit.
Illóolajai: szegfűolaj, cédrus, rozmaring.
A gyökér csakra ételei: szója, hüvelyesek, olajos magvak. Ide tartoznak még: tejtermékek, tojás, hús is, de ezeket (főként az utolsó kettőt) mellőzzük a szellemi fejlődést gátló hatásaik miatt.
Gabonája: a rizs.

Gyümölcsei: piros gyümölcsök, alma, ribizli, eper, málna, cseresznye.
Diszharmonikus állapotában felmerülhet: lustaság, céltalanság, bizonytalanság, önértékelés és önbizalom hiánya, depresszió, félelmek, agresszivitás, megalománia, érzéketlenség, karrierizmus, munkanélküliség, pénztelenség, munkával kapcsolatos egyéb szélsőségek. Az öngyilkosság gondolata egyes csakra alulműködésre utal.
Ki gondolná, hogy a mai ember egyik legnagyobb gondja, a pénzhiány, szoros kapcsolatban áll az egyes csakra problémájával? A mai ember elveszítette a kapcsolatát a természettel, nyomasztó gondolatok ezrei blokkolják a gyökér csakráját és ezzel együtt nem szán időt meditálásra, önmaga összekötésére az Anyafölddel. Akik úgy lépnek a szellemi útra, hogy földelésük nem megfelelő, azok fokozottan számíthatnak ilyen felmerülő kellemetlenségekre. A pénzhiány mellett náluk hallucináció, képzelgés is előfordulhat. Ők szó szerint elszállhatnak.
Testi problémák diszharmonikus működés esetén: Idegesség, szenvedélybetegség, bélgyulladás, fogínygyulladás, hasmenés, visszér, aranyér, alsó gerinc táji fájdalmak, székletrekedés, isiász, anyagcsere zavarok, végbél betegségek, csont és gerinc panaszok, hideg végtagok, utazási betegségek, nehéz akklimatizálódás, vesebetegségek (ebben a kettes csakrának is szerepe lehet), kövesedés, vérnyomás problémák, nehéz ébredés, nehézkes elalvás.
A gyökércsakra szerepe, hogy földeljen minket. Ezt jelentősen megnehezítik a különféle járművek, amiket napi szinten használunk. A vonatozás, autózás, repülőn való utazás igénybe veszi az egyes csakránkat, aminek szüntelen keresnie kell a kapcsolatot a földdel. Az ember néhány ezer év alatt annyit fejlődött, hogy ma már képes átvészelni, hogy akár több száz km/h-ás sebességgel jusson el egyik helyről a másikra. Krisztus előtt, ha megpróbáltunk volna egy akkori embert 200km/h-val szállítani, az illető elájult volna, hiszen megszakadt volna a kapcsolata a földdel. A csakráink is velünk együtt fejlődtek, így ma már képesek vagyunk átvészelni akár egy repülő utat is. Akinél felmerülnek rosszullétek utazás alkalmával, az szenteljen nagyobb figyelmet a földelésére.
Szintén a gyökércsakra feladata, hogy az újszülöttet a Földhöz kapcsolja. A bölcsőhalál hátterében sok esetben az áll, hogy az egyes csakra nem találja meg a földdel a kapcsolatot és így az újszülött lelke elhagyja a fizikai síkot.
További harmonizálás: FÖLDELŐ MEDITÁCIÓ, dobolás, kirándulás, sétálás a természetben, járjunk gyakran mezítláb, tudatosítsuk a talajt a lábunk alatt, végezzünk kerti munkát, dolgozzunk agyaggal, vegyünk a kezünkbe friss földet, élvezzük a vöröses naplementét, a gyakorlatainkat teliholdnál végezzük, képzeljünk el pipacsmezőt…
Téves azt képzelni, hogy ha egész nap húst eszünk, akkor beállhat pozitív változás a csakra működésében. A hús és tojás ételek fogyasztása minden körülmények között kerülendő. A következő idézet rámutat a miértekre: " Hús- és tojásételek fogyasztásakor az étellel együtt állati asztralitás kerül az ember asztrális testébe. Ez azért nagy probléma, mert az állati és az emberi asztráltest között hatalmas különbségek vannak. A hússal és tojással bekerülő állati asztralitás nem képes felszívódni az emberi asztráltestben, hanem ott úszkál benne, mint az olajcseppek a vízben. Az állatoknak nem feladata a Földtől való elszakadás, hiszen mindent a Földtől kapnak. Mivel az állati asztralitást az ember nem tudja hasznosítani, a rendszeres hús és tojás fogyasztás révén az ember asztrálteste szép fokozatosan az állati asztráltesthez válik hasonlóvá: a léleknek a magasabb szellemi célok helyett egyre inkább az önfenntartás és fajfenntartás válik fontossá. Annak érdekében, hogy az ember ne süllyedjen állati szintre, egy különleges asztrális lény kapcsolódik hozzá, amelynek legfőbb tápláléka az emberi asztráltestben lévő idegen, állati asztralitás. Ez a lény folyamatosan tisztítja az ember asztráltestéből az állati asztralitást, ,mindaddig , míg az ember ezt a hús- és tojásfogyasztással szükségessé teszi. Ez a lény biztosítja, hogy az ember ne süllyedjen állati szintre, eközben viszont a hetes csakrához (koronacsakra) kapcsolódva megakadályozza a védőangyal kapcsolódását az emberhez. Az állati asztralitással táplálkozó asztrális lény neve a jelenséget tanulmányozó Reichenbach Károly báró monogramjából született: RKB."
"...a másik szélsőségbe esik az az ember, aki fontosnak tartja a lelki-spirituális fejlődést, de az életmódján, étrendjén nem tud, vagy nem akar változtatni. Egyszerűen nem tartja fontosnak ezt a területet,vagy megideologizálja, hogy neki miért lehet bármit ennie-innia. Ha az étrend a lelki-szellemi fejlődés tekintetében valóban közömbös volna, akkor tévedett Buddha, Krisna, Zarathustra, Püthagorasz, Jézus Krisztus és még sokan mások. Ha tényleg bármit ehet-ihat az ember, akkor tévedtek az esszénusok, a nazarénusok, a jógik, a dzsainisták, a teozófusok, a rózsakeresztesek, az adventisták, a mormonok... és még sok más vallás és szellemi út képviselői. (...) Sokan úgy gondolják, bármit ehetnek, hiszen úgyis minden csak hozzáállás kérdése. Magyarán: amiről azt hiszem, hogy árt, az ártani is fog, ellenben amiről úgy gondolom, hogy használ, az használni fog. Nos ez tényleg így van- a tudatosság egy bizonyos szintjén! A buddhák (megvilágosodottak) számára mindegy, hogy mit fogyasztanak, hiszen ők teljesen urai testi folyamataiknak. De amíg nem érte el valaki a megvilágosodást, addig ne áltassa magát azzal, hogy bármit ehet-ihat, az úgysem árt neki! Kitűnő próba lehet, hogy erős hashajtó teát vagy glaubersós vizet iszunk, azt képzelve, hogy ettől székrekedésünk lesz. Az eredmény megmutatja majd, mennyire tudjuk befolyásolni az elfogyasztott ételek-italok hatását. A tudat erejét különben sem arra kellene használnia az embernek, hogy büntetlenül ihasson alkoholt vagy ehesse a megölt állatok húsát! Az ételek megemésztése erőket von el bizonyos lélekszintekről... A jelenlegi anglo-germán kultúrkorszakban, a tudati lélek korában kerülendő minden, ami a tudati lelket gyengíti vagy erőket von el tőle- ide tartoznak az állati eredetű ételek is!" (Váradi Tibor: Szellemtudomány)
Mint minden, a harmonizálás is komplex feladat. Mivel a gondolati elementálok blokkolják a csakrákat, így az egyik legfontosabb feladat, hogy a negatív gondolatok helyét, átvegyék a pozitív megerősítések.
Kerüljük a pénzzel kapcsolatos lehúzó gondolatokat, a bizalmatlankodást és a következő negatív mondatokat is: "Mindig félreértenek.", "Folyton kihasználnak.", "Senki nem tisztel.", "Áldozat vagyok."
Pozitív megerősítések: "Mindkét lábbal a földön állok.", "Szükségleteim kielégítődnek.", "Jól érzem magam a testemben.", "Értékes vagyok és szerethető."
Az ember a fizikai világ és a szellemi világ polgára is egyben. A magasabb Én-ünk, ami által halhatatlanok vagyunk, kap maga mellé egy kicsi ént, úgynevezett egot, ami a földi világban kalauzolja Őt. Az ego az idegenvezető, de mindenképpen csak eszköz lehet, és nem cél. Tőle kapunk személy-érzetet, de nem hagyhatjuk, hogy átvegye az irányítást. "Az ego jó szolga, de rossz király."
A gyökércsakránk mellett az ego is a földön tart, mára azonban olyannyira nem korlátozzuk a hatáskörét, hogy vele azonosítjuk önmagunkat. Ez hibás elképzelés.
Gyökércsakra meditáció: A földelés
Ülj egyenes háttal, a talpaid a talajon legyenek. Hunyd be a szemedet. Figyeld a légzésedet, ahogy a levegő ki- és beáramlik az orrodon. Csendesítsd le a gondolataidat. Tudatosítsd a talajt a lábad alatt. Képzeld el, hogy egy spirális arany fényszál indul meg a Föld középpontja felé az egyes csakrádból. Ez a fényszál összeköt Téged a Földanyával. Belégzésre szívd magadba a Föld energiáit, kilégzésre áraszd szét a testedben. Végezd néhányszor, majd köszönd meg a Földanyának az energetizálást. Továbbra is figyeld a lélegzetedet. Végy néhány mélyebb levegőt, fújd ki, majd nyisd ki a szemedet. Heti egyszer ismételd a gyakorlatot. Ha sokat foglalkozol ezoterikus/spirituális témákkal, akkor szükség szerint többször is ismételj."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése