A fölébredés olyan tudatváltás, melynek során a gondolkodás és a tudatosság kettéválik. A legtöbb ember számára ez nem esemény, hanem folyamat, amelyen keresztülmegy. Még az a kevés ember is, akik hirtelen, drámai és látszólagos visszafordíthatatlan fölébredést élnek át, keresztül fog menni egy folyamaton, amelyben az új tudati állapot fokozatosan minden tevékenységükbe beáramlik, azokat átalakítja, s ily módon beépül az életükbe.Ha már fölébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásodban, hanem fölismered, hogy te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy. Ettől kezdve a gondolkodás már nem végezheti önző, független tevékenységét, melynek eredményeként téged megkaparint, és az életedet irányítja. A gondolkodást tudatosság váltja fel. A gondolkodás életed irányítójából tudatosságod szolgájává minősül át. A tudatosság: tudatos kapcsolat az egyetemes értelemmel. Egy másik szó rá a jelenlét, ami: gondolat nélküli tudat.A fölébredés megkezdődése kegyelmi aktus. Megtörténtét nem tudod létrehozni, ahogy arra felkészíteni sem vagy képes magadat, illetve afelé vivő érdemeket sem tudsz gyűjteni. Nem létezik a logikus lépések odavezető csinos sora, jóllehet az elme imádná az ilyent. Nem kell ahhoz először arra méltóvá válni. Előbb történhet meg a bűnössel, mint a szenttel, bár ez nem szükségszerű. Ezért állt szóba Jézus mindenféle emberrel, s nem csupán a tiszteletre méltóakkal. A fölébredés érdekében mit sem tehetsz. Bármit teszel, az az ego műve lesz, aki legbecsesebb tulajdonaként a fölébredést, a megvilágosodást óhajtja pluszként önmagához adni, hogy ez által többé és nagyobbá váljon. Fölébredés helyett ez esetben a fölébredés fogalmát adod az elmédhez, illetve a fölébredt avagy megvilágosodott embernek a gondolati képét, s azt követően igyekszel annak az imázsnak megfelelően élni. Ha egy olyan képnek megfelelően élsz, amit magadról megformáltál, vagy amit mások alakítottak ki rólad, akkor hiteltelenül élsz; az csupán egy másik tudattalan szerep lesz, amit az ego előad.Ha azonban semmit sem lehet tenni a fölébredés érdekében; ha az vagy megtörténik, vagy nem, akkor ugyan miként lehetne az életed elsődleges célja? Hiszen nem jelenti-e a cél szó közvetve azt, hogy azzal kapcsolatban tehetsz is valamit?Csak az első felébredés, a gondolatmentes tudat első megpillantása történik kegyelmi megadatás révén, anélkül, hogy azért te bármit is tennél. Egyeseknél a fölébredés akkor történik meg, amikor hirtelen tudatosul bennük, hogy milyenfajta gondolatok is járnak szokásszerűen a fejükben – különösen az ismétlődő negatív gondolatok –, amelyekkel egész életükben azonosultak. Hirtelen ott a tudatosság, ami tudatában van a gondolatnak, ám annak nem része.Mi a kapcsolat a tudatosság és a gondolkodás között? A tudatosság az a tér, amiben a gondolatok léteznek, amikor a tér önmaga tudatára ébredt.Ha már átéltél akár villanásnyi tudatosságot vagy jelenlétet, akkor azt első kézből ismered. Az többé már nem csupán egy, a fejedben lévő fogalom. Ezt követően már tudatosan hozhatsz döntést arról, hogy jelenlétben élj, vagy inkább a haszontalan gondolkodásban merülj el. Meginvitálhatod életedbe a jelenlétet, más szóval: teret teremthetsz. A fölébredés kegyelmével azonban felelősség is jár. Megpróbálhatsz úgy tenni, mintha semmi sem történt volna; vagy megláthatod annak jelentőségét, és felismerheted, hogy a tudatosság megjelenése a legfontosabb dolog, ami csak történhet veled. Ezt követően életed elsődleges célja az lesz, hogy megnyisd magadat a megjelenő tudatnak, s hogy annak fényét e világba behozd. „Szeretném megismerni Isten elméjét – mondta Einstein. – A többi részletkérdés.” Mi Isten elméje? Tudat. Mit jelent ismerni Isten elméjét? Tudatosnak lenni. Mi a részletkérdés? A külső célod, és ami külsőleg történik.Amíg tehát arra vársz, hogy az életedben valami jelentős dolog történjen, nem veszed észre, hogy megtörtént már veled a legjelentősebb valami, ami csak emberrel történhet: megkezdődött benned a gondolkodás és a tudatosság kettéválásának a folyamata.
Sokan, akik a fölébredés folyamatának kezdeti fázisain mennek keresztül, többé már nem biztosak abban, hogy mi is a külső céljuk. Ami a világot hajtja, az őket már nem ösztönzi. Tisztán látva civilizációnk őrültségét, az őket körülvevő kultúrától némileg elidegenedve érezhetik magukat. Egyesek úgy érzik, hogy két világ közti „senki földjén” tengődnek. Már nem az ego irányítja őket, ám a megjelenőben lévő tudatosság még nem épült be teljesen az életükbe. A belső és a külső cél még nem forrott össze. (Eckhart Tolle)
