Találkozás a baba lelkével.

                                                                                 

Elég messziről kell kezdenem,hogy Te is jobban megértsd.Amikor férjhez mentem nagyon szerettünk volna egyből babát.Amikor kiderült,a világ legboldogabb emberei voltunk!De sajnos 4 hónaposan elvetéltem....várnom kellett hogy újra próbálkozzunk....megtörtént...és most 4 és fél hónapra elvetéltem.Megint újabb évek...és újra kismama lehettem!itt már nagyobb volt a félelmem,mint az örömöm,de múltak a hónapok,betöltöttem a 33-hetet és már kezdtem hinni,hogy minden szép és jó!De jött az ultrahang,ahol kíméletlenül.és sajnos így ahogy mondom "kíméletlenül"közölték,el kell venni a babát,mert fejlődési rendellenessége van....minden vizsgálat ezt mutatta....összeomoltam....elküldtek Debrecenbe,mert az itteni kórház nem vállalta a beavatkozást...idegen hely,idegen emberek...és a tudat,hogy elvesztek egy részt magamból...aki még élt és mozgott és én voltam a csoda,a különleges eset,mert Őneki,ott bent..az orvosok szerint...már élnie sem kellett volna...iszonyú szenvedés árán(amit nem részletezek inkább) elvették a babám...aki még akkor is élt!!!!!........Haza engedtek....jött az első éjszaka....álomba sírtam magam....és egyszer csak mintha ott lenne a szobában valaki,valaki kicsi,akit nem láttam,de éreztem a jelenlétét.hozzáért a kezemhez...érted?..éreztem ahogy az apró ujjak a kezembe vannak,tisztán éreztem egy apró,puha babakezet...sose felejtem...Most is végig sírok,míg írom,átélem újra......Elmondani eddig senkinek nem mertem,mert féltem,mit gondolnak.Most éreztem késztetést arra,ahogy elolvastam amit írtál,hogy megosszam...Te vagy akinek elmertem mondani így dióhéjban az én kis történetem.és köszönöm,hogy elolvasol.

Köszönöm még egyszer!