2013. október 17., csütörtök

Szellemi törvények

                                                                               
                                                         
Az egészség nem csupán a betegségek hiánya, hanem egyben testi-, lelki- és szellemi jólét. És mindegyik fejlesztése indokolt.
Életünket belső rend hatja át. Mindennek megvan a maga ideje (A belégzésnek és a kilégzésnek, az aktivitásnak és a pihenésnek, a sírásnak és a nevetésnek, a nyárnak és a télnek, az éjszakának és a nappalnak, megvan az ideje, mikor kell adni és mikor kapni, mikor beszélni és mikor hallgatni…), fontos tehát, hogy megismerjük az örök törvényeket, ritmusokat, és ezek szerint éljünk.

Kurt Tepperwein arra figyelmeztet, hogy az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, melyből felismerések születnek. Felismered és beteljesíted életed feladatát, felismered, hogyan lehet harmóniába kerülni a teremtéssel.

Hogyan lehetsz boldog?
Idővel felismered, hogy semmi nem tesz boldoggá, amit birtokolhatsz. Boldog akkor lehetsz, ha IGEN-t mondasz az életre. Valahányszor szenvedsz, NEM-et mondasz vagy azt, hogy „IGEN,DE…”
Miért kell annyit szenvedni? – kérdezed. Nos, az élet azért állít próbatételek elé, hogy megtanulj még tudatosabban élni. Az ego időszaka lejár, s ha megszabadulsz félelmeidtől, végre adhatod önmagad. Ugye, már gyakran felmerült benned a kérdés, ami másokban is: „Ki vagyok?, Miért vagyok itt?, Miért vagyok olyan, amilyen vagyok?, Mi a feladatom?, Hogyan teljesíthetem?” – Az élet tanulást jelent. Létfeladatod pedig, hogy önmagad légy.
A SZERETET TÖRVÉNYE – ha valakit szeretsz, akkor önmagadat adod, az illetőnek a legjobbat akarod és kívánod, anélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnál. Szeretlek – mondod, de közben azt érzed: „szükségem van rád, ne hagyj el!” Ez azt jelenti, hogy csak azért keresed a párod, mert képtelen vagy magadat szeretni. Énképed tehát javításra szorul. A szeretetben ne várj feltétlen viszonzást, cselekedeteid mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, a nagyrabecsülés, a csodálat legyen. Szerethetsz mellette másokat is, és ezt a jogot neki is add meg. Nem kaphatsz több szeretetet, mint amennyit magad is képes vagy adni. A partner szembesít hiányosságaiddal, megmutatja, hol nem vagy még egészséges. Együtt haladtok önmagatok az önmagatok felé vezető úton. A tartós szeretet feltétele a csodálat, a mindkét felet lelkesítő feladat, megértés.
A HARMÓNIA TÖRVÉNYE – különféle hatásokat kiegyenlíti. Vagyis ahol sok a fény, sok az árnyék is, aki ad, annak adatik. "Ne bánts meg senkit és semmit, ne zavard meg mások harmóniáját, mert ők is te vagy." Önmagadat se bántsd, ne legyen bűntudatod.
AZ EVOLÚCIÓ TÖRVÉNYE – Minden állandó változásban van, véget ér, hogy valami újnak adjon életet.
REZGÉS TÖRVÉNYE – Minden gondolat, érzés, kívánság különböző frekvenciájú rezgés, minden mindennel összefügg és befolyásolja egymást. Ok és okozat. Ha a gondolatainkat megváltoztatjuk, megváltozik az egész életünk. A hit aktiválja a teremtő erőt, mindent el tudsz érni, amire csak gondolsz. Amikor megnyitod magad, gondolataidat és hitedet kitágítod, megszűnnek a korlátok, minden lehetővé válik.
A POLARITÁS TÖRVÉNYE – Bár minden létezőnek 2 pólusa van ugyan, valójában minden egy. Álláspontod megváltoztatásával a dolgok megváltoznak – a félelmet bátorsággá, a sötétséget fénnyé alakíthatod. Tudatod rezgésszintjének emelésével más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzol magadhoz. Felébreszted az emberben rejlő jót, tudatod megváltoztatásával megváltoztatod világodat és ez kihat a környezetedre, Áldás az egész világ számára! Ha a tudatodat a magasabb rezgésszinten tartod, az alacsonyabb tudatszint ellenreakciója nem érhet fel hozzád.
A RITMUS TÖRVÉNYE – "a mosoly,melyet küldesz, visszatér hozzád" – tartja az indiai mondás. Minden létezőnek megvan a saját, egyéni ritmusa: növekedés és csökkenés, aktivitás és pihenés... Mindenkinek meg kell találnia, hogy a maga személyes ritmusával, s ne annak ellenében éljen. Mert csak így lehet harmóniában a világgal.

MEGFELELÉS TÖRVÉNYE – "Amint lent, úgy fent is…” Adott tartalomhoz mindig egy adott forma illik.

A REZONANCIA TÖRVÉNYE – A hasonló hasonlót vonzza magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Mindenki csak azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket. Az OM rezonanciába hoz bennünket a legmagasabb rezgéssel.
Ami a rezonancia-képességünk határain kívül van, azt nem érzékeljük, de azért még létezik. Gondolataink és érzéseink láthatatlan mágnesek, melyek a világból szüntelenül magukhoz vonzzák mindazt, ami velük egynemű, megteremtik a siker vagy sikertelenség auráját. Amit a másik emberben elutasítasz, benned is megvan, rezonál benned. Bosszant, haragszol, gyűlölöd, idegesít. Mihelyt belül szilárdan hiszed, hogy sikeres vagy, el leszel halmozva szerencsés véletlenekkel. Amire valóban szükséged van, az rád talál. Hagyd, hogy rád találjon! Csak annyit kaphatsz, amennyinek a felvételére képes vagy, és olyan minőségben, amennyi a tudatod rezgésének megfelel. Tökéletes, egészséges, harmonikus és boldog életből csak annyi tud megvalósulni,amennyit tudatod befogadni képes. Befogadni annyit jelent, mint hinni. A hited az egyetlen, ami a tökéletes élet megvalósítását korlátozza.
A TELJESSÉG TÖRVÉNYE – Az élet teljessége minden pillanatban rendelkezésünkre áll, bár hibás szellemi beállítottságunk és csekély hitünk külső és belső gazdagságunkat korlátok közé szorítja. Mihelyt felismerjük igaz valónkat, a teljesség törvénye manifesztálódik életünkben, többé semmiben sem szenvedünk hiányt. A „mindenbe” beletartoznak a leckék is, melyeket az élet kínál számunkra, h tanuljunk és fejlődjünk. Aki a teljességben él, az bőségben éli életét, élete minden aspektusa harmóniában van.
A SZABADSÁG TÖRVÉNYE – Minden pillanatban lehetőséged van szabadon választani. Ugyanakkor köteles vagy dönteni is, a következmények vállalásával. Köteles vagy megszabadulni a birtoklástól érzelmeid (harag, félelem, stressz, bűntudat, érzékenység, kisebbrendűségi érzés, önsajnálat, utálat, irigység, bizonytalanság, izgalom, agresszió, düh) elengedésével. Szakítanod kell bizonyos magatartásformákkal – mint a kényelmesség, hamisság, szeretetlenség, intolerancia, ítéletek, fegyelmezetlenség, rossz szokások, igények, elvárások, túlzott vágyak. Meg kell tanulnod elengedni a múltat, a megcsontosodott elképzeléseket, a túlhaladott programokat, elavult célokat, a rossz neveltetés hatásait, szakítani kell a környezeti befolyással, a negatív gondolkodással, a negatív énképpel, az önfejűséggel.

A te felelősséged, hogy irányítod-e az életed, vagy hagyod magad sodortatni. A szellemi törvények valóban hatnak, függetlenül attól, hogy hiszel-e bennük, vagy sem. Tagadhatod, ellenállhatsz – ám ekkor betegség vagy szenvedés formájában korrepetálást kapsz a sorstól.
A GONDOLKODÁS TÖRVÉNYE. Minden egyes gondolat teremt, megváltoztatja sorsunkat, sikert, vagy sikertelenséget, örömöt vagy bánatot von maga után. Minden, ami történik veled, az ÉRTED VAN! – még ha fájdalmas is. A sors addig ismételteti veled a leckét, míg a feladatot meg nem oldod. Mindenkiben kincsek rejlenek, fejlődni kell, hogy az utolsó cseppig kibányászhasd.
A HARAG TÖRVÉNYE – A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, erősen csökkenti a vitalitást! A haragvó ember vonzza magához a betegségeket, a mérgelődés emésztési, alvási zavarokat okozhat. Önmagadat bünteted, az egészségeddel fizetsz érte. Fogadj el mindenkit olyannak, amilyen, hagyd rá, hogy ő változzon, és akkor, amikor ő akarja. Szabadítsd meg magad az elvárásoktól. A meditáció szeretetteljes kapcsolat az egész teremtéssel, út a lét középpontjába.
AZ IMMAGINÁCIÓ TÖRVÉNYE – Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon! Az akarattal szemben mindig a HIT győz! A kép a tudatalatti és a lélek nyelve. A kívánt eredményt képszerűen teljes részletességében érdemes kidolgozni, és akkor elegendő energiát mobilizál.
A HIT TÖRVÉNYE – A hit belső tudás. Amire hiteddel IGENT MONDTÁL, AZ MEG IS VALÓSUL, kivéve, ha a beteljesülést kitolod a jövőbe, vagy a jelenben a hiányosságokra összpontosítasz...! A kétely az a hit, ami ellened dolgozik!
AZ ÁLDÁS TÖRVÉNYE – Az Univerzum leghatalmasabb erejét, az isteni szeretetet mozgósítja azonnal. Amit tiszta szívedből megáldasz, az áldásként száll vissza rád. Ha megáldasz egy ellenséget, egy barátot nyersz ezzel.

AZ OK ÉS OKOZAT TÖRVÉNYE –- Semmi sincs a földön ok nélkül. Minden következmény mind minőségében, mind mennyiségében mindig pontosan megfelel az oknak.
A SORS, A VÉGZET TÖRVÉNYE – cselekedeteink következményeivel szembesít. Tudatosan vállalj teljes felelősséget az életedért! A végzet törvénye akkor avatkozik be, ha az ember maga nem tudja megteremteni a harmóniát. Arra figyelmeztet, hogy Te döntesz! „Ki mint vet, úgy arat". „Legyen meg a Te akaratod!"
A karmikus kapcsolatban állók rendezik a számlát egymással és lehetőséget adnak egymásnak a gyors szellemi növekedésre. A partnerkapcsolat értelmét veszíti, mihelyt feladatát beteljesítette, vagy nem képes ezt a feladatot betölteni. Ha mégis együtt maradnak, az kíméletlenség, mert gátolják a másik, és a saját fejlődésüket!! Igazi társkapcsolat kizárólag két önálló, egészséges lény között jöhet létre, akik individualitásukat mindvégig megőrzik. Csak így lesznek képesek szembenézni azokkal a gyengéikkel, amiket a társuk segítségével fedeztek fel.
A KEGYELEM TÖRVÉNYE – Minden pillanatban kiléphetsz a tudatlanságból. Ha kéred, nyitottá és befogadóvá válsz.
A BOLDOGSÁG TÖRVÉNYE – Semmi nem teheti az embert igazán boldoggá, amit kivülről kell megszerezni. A boldogságot nem lehet birtokolni, csak magadban találhatod meg, ha feltétel nélkül igent mondasz az életre. Valahányszor szenvedsz, az azt jelenti, nem fogadtad el az életet. Ne tedd a sorsodat függővé valamely cél elérésétől! Boldog akkor lehetsz, ha önmagaddal és az élettel harmóniában vagy, ha a helyedet minden pillanatban optimálisan töltöd be és teljes életet élsz.
A KÖSZÖNET TÖRVÉNYE – Az igaz hála és köszönet minden nehézségen átsegít az életben. Adj hálát teljes szívből valamiért, amid még nincsen, úgy mintha már megvolna, és megkapod! A hála aktivizálja a hitet, amely hegyeket mozgat.
"Senki nem ismeri az utat, mely előtted áll, még soha senki nem járt ezen az úton és nem is fog, mert ez a Te utad! Menj hát az utadon, amely csak a tiéd, engedd, hogy az élet mindennap megajándékozzon, és ha készen állsz, belső mestered vezessen. És énekelj! Mert minden a Te örömödre teremtetett, az egész teremtés érted van!" Kurt Tepperwein

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése