2013. május 17., péntek

A személyes béke belső tudása.

                                                                             

Szeretném, ha felismernéd, milyen csodálatosan egyszerű az életet erőlködés és uralomvágy nélkül élni.A legtöbben úgy érzik, teljesen urai a gondolkodásuknak – azaz megválogathatják a gondolataikat, és olyan irányba terelhetik őket, amerre csak akarják. Ez nem más, mint illúzió, ám sokkal könnyebb az egónak azáltal fenntartania, hogy ránéz a gondolatok puszta tömegére, és azt mondja: „Ez mind az enyém. Nem kell bizonygatnom, mert mindenki tudja, hogy így van.” Ha tényleg a gondolatok urai lennénk, akkor képesnek kellene lennünk arra, hogy irányítsunk egy magányos kis gondolatot, nem igaz? Lássuk csak!

Frank J. Kinslow: Kvantumszinkronizáció c. művéből idézünk.

Bárhol is vagy most, gondolj egyetlen dologra egy percen át. Igen, egy teljes percre törölj ki minden gondolatot az elmédből, kivéve azt az egyet, amelyet kiválasztottál. Gondolj mondjuk arra, hogy „fa”, 60 teljes másodpercig!

Képes voltál rá, hogy könnyedén megtarts egyetlen gondolatot az elmédben, anélkül hogy a gondolataid elkalandoztak volna? Valószínűleg nem voltál képes rá, és legalább egy másik gondolat is beugrott pár másodperc erejéig. Óriási erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a tiszta tudatból kiáramló gondolatokkal szemben haladjunk. És azt észrevetted, hogy milyen könnyedén ötlik fel benned a többi gondolat? A küzdelem ebben az esetben azt jelzi, hogy az élet természetes áramával szemben úszol. Pedig neked másképpen tanították. Honnan tudhatod hát, hogy mikor haladsz az árral, és mikor úszol árral szemben?

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést alaposabban, és kezdjük az elején! Semmi hatalmunk nincs afölött, hogy kik vagyunk. Abba sem volt beleszólásunk, hogy kik lettek a szüleink, vagy hogy melyik hímivarsejt és petesejt egyesüléséből születtünk. Vajon felügyeltük, hogyan épül fel a testünk sejtről sejtre az élet csodájában?

Jórészt a genetikánknak voltunk kiszolgáltatva, és azoknak az egyedi környezeti hatásoknak, amelyek azzá az individuummá formáltak minket, akik ma vagyunk.

Ha távolabbról szemléljük a dolgokat, észrevesszük, hogy szinte mindenre reflexszerűen reagálunk. Még a mostani gondolataink is más, korábbi gondolatokra, körülményekre és ingerekre adott reakciók. Amikor egy összetett probléma megoldásán törjük a fejünket, az is egy reakció valamilyen korábbi gondolatmenetre. Az pedig, hogy miként reagálunk, teljes egészében a genetikai hajlamaink és a környezeti hatások függvénye.

Ha én pontosan ugyanolyan génekkel rendelkeznék, mint te, és ugyanazok a környezeti hatások alakítottak volna, akkor én te lennék. Nem volna más választásom, ugye? Mivel minden tekintetben te lennék, úgy kellene viselkednem és reagálnom, mint neked. Milyen téren lenne lehetőségem, hogy megpróbáljak más lenni? Amint látod, nincs semmi hatalmad a gondolataid fölött (ahogy senki másnak sincs). Az egész egy hatalmas illúzió, amely az egót táplálja, és hozzáláncol az ok és okozat „karmikus kerekéhez”.

Karl Renz The Myth of Enlightenment (A megvilágosodás mítosza) című könyvében így fogalmaz: „Egyszerűen be kell látnod, hogy bármit is tettél, minden magától történt meg. Saját magától működött, és nem volt hozzá szükség a te döntésedre. Attól félsz, hogy a döntésed nélkül semmi sem történne, de ezt csak gondolod így.” Renz így folytatja: „Semmi sem függ tőled… Minden ötlet spontán, minden látszólagos döntés a semmiből jön, a váratlanból, a nagy ismeretlenből.”

Vegyük ezt szemügyre más nézőpontból is! Mikor történt bármi is pontosan úgy, ahogy eltervezted? Azt mondtam, pontosan, nem csak úgy nagyjából. Az életed soha nem lesz pontosan olyan, mint amilyennek megtervezted; néha jobb lesz, néha pedig rosszabb.

Tegyük fel, hogy megismerkedsz valakivel, és arra vágytok, hogy együtt éljétek le az életeteket. Az egymásról megtudott dolgok alapján elég konkrét elképzelésetek van arról, hogyan alakul majd ez a kapcsolat. Tele vagytok tervekkel és a reményekkel, hogy milyen lesz az életetek az eljövendő hónapokban, években és évtizedekben. De előfordult már valaha, hogy egy kapcsolat akár csak hasonlóan alakult, mint ahogy elképzelték? Nem hinném. Ami azt illeti, ha le akarjuk simítani a kapcsolatok durva éleit, akkor a legjobb, ha hátradőlünk a székben, és hagyjuk, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. A szervezkedés, a szőrszálhasogatás és a nyavalygás csak elront mindent. Furcsa módon az elengedésben találjuk meg a kielégülést. Az erőlködés és az uralkodni vágyás a beteljesülés és a nyugalom kerékkötője.

Mi tehát a lényeg? Mi értelme van kihívások elé állítani az egót, és egy olyan koncepciót erőltetni, amely annyira életidegen, hogy az már nevetséges? Amikor megértjük és elfogadjuk, hogy kevesebb befolyásunk van a dolgokra, mint gondoltuk, azt vesszük észre, hogy a nyugalom kezd gyökeret verni az elménkben. Mindennek, ami arra ösztönöz, hogy megpróbáljuk uralni a dolgokat, az a végső célja, hogy belső nyugalomra találjunk. Ha folyamatosan azért küzdünk, hogy mi irányítsuk a dolgokat, akkor úgy hadonászunk majd az elménk felszínén, mint a fuldokló az egymásnak ütköző áramlatok óceánjában.

Paradox módon ha abbahagyjuk a küszködést, és elengedjük a dolgokat, nem fulladunk vízbe. Való igaz, hogy lesüllyedünk tengermély elménk mélyére. Ott aztán, a tökéletes nyugalom mozdulatlan mélységeiben megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mindent átitat a tiszta tudat. Megtaláljuk az erőlködésnek még az árnyékától is mentes, tökéletes harmóniát.

Nisargadatta, az egyik kedvenc XX. századi szentem I am That (Én Az vagyok) című könyvében leírja, hogyan talált rá az uralomvágytól mentes szabadságra. Az egyik tanítványnak, aki azzal a kérdéssel fordult hozzá, hogyan tudna megszabadulni a belső feszültségektől, így felelt: „Míg az elme a test középpontja, és a tudatosság az elme középpontja, a tudat szabad. Én magam fáradhatatlan kitartással teljesen kiürítettem magam, és ezzel az ürességgel visszatért hozzám minden, kivéve az elmét. Azt hiszem, az elmémet visszavonhatatlanul elvesztettem.”

Ez a Kvantumszinkronizáció célja: elszórakoztatni az elmét, kielégíteni az ego igényeit, és egyidejűleg megmutatni neki, hogy nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk. Sőt, az erőlködés még annál is nehezebbé tesz mindent, mint amilyen nehéznek lennie kellene. Akadályozza a kreativitás kiáramlását és a személyes béke belső tudását. Idővel, ahogy eljátszogatunk a Kvantumszinkronizáció végtelen lehetőségeivel, az erőlködésmentesség lassan beépül a gondolkodásunkba, a tetteinkbe és az emberi kapcsolatainkba.

Ha az életünket uralomvágy nélkül éljük, akkor nemcsak a belső békére találunk rá, amely minden vágyakozásunk célja, hanem olyan külső jutalmakban is részünk lesz, amelyek lerombolják a hagyományos gondolkodást. Amint a dolgok iránti vágyakozás kezd megszűnni, kérés és erőfeszítés nélkül is megkapjuk ezeket a dolgokat. Nem várt ajándékok ezek, ami csak növeli örömünket. Erősíti továbbá bennünk a szerénységet és azt a csodálatot, amelyet a tiszta tudat és minden megnyilvánulási formájának harmóniája iránt érzünk. Az uralkodás gondolata épp annyira nem tűnik majd helyénvalónak, mint egy egyetemi buli egy kolostorban, és legalább ilyen kevéssé szívesen látjuk.

Frank J. Kinslow: Kvantumszinkronizáció

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése