A Ragyogó Szeretet Tündére.

                                                                 

Mese a Szent Grál Kelyhéről

Egyszer régen, nagyon régen, az időknek rejtekében, az Úr egy jókedvű nap hajnalán úgy határozott, hogy teremt egy gyönyörű bolygót. Hívta is mind az angyalokat, hogy segítsenek neki. Amikor minden angyal köré gyűlt, az Úr felállt trónjáról, felemelte mindkét kezét, és kiárasztotta szíve boldogságát. Az angyalok is így tettek. Létrejött a Föld. Akkor az Úr nevetni kezdett, és így tettek mind az angyalok is. Ez a gyöngyöző mennyei kacagás létrehozta a bolygó vizeit: kék tengereket, kanyargó folyókat, zubogó vízeséseket, édes, pici tavakat, éneklő patakokat, a föld mélyében rejtező, gyógyító forrásokat.

Az Úr és angyalai boldogan szemlélték a sok szépséget, és örömük nyomán a földrészek és a vizek növényekkel gazdagodtak: magasba szökő fákkal, gömbölyű bokrokkal, selymes füvekkel, színes virágokkal, susogó sással, lágyan ringó hínárral. Elgondolkozott az Úr, és így szólt: teremtettem fákat és bokrokat, de nincs, aki megegye gyümölcseiket. Teremtettem füveket, de nincs, akinek a talpát cirógassák vagy éhét elverjék. Nincs, akinek pompázzon a sok színes virág, nincs, aki a sás susogását hallgassa, vagy lakmározzon a lágyan ringó hínárból. Teremtek hát állatokat, hogy élvezzék mindezt a bőséget. És lőn. A Föld erdei, ligetei és vizei megteltek az új lakókkal. A levegőben ékes pillangók szálltak, szebbnél szebb madarak hasították a kék eget.

Az Úr megpihent. Angyalai köré gyűltek, és boldogan szemlélték az új teremtett világot. Az Úr azonban újra elgondolkodott: itt van ez az újonnan teremtett, szépséges világ, de nincs, aki uralja. Megteremtem hát az embert saját képmásomra, hogy kormányozza a Földet. Így is történt. Megjelent az ember, aki uralni kezdte ezt a szép, új világot. Falvak, városok, országok születtek, amelyekben egyre több és több ember lakott. Mesterségeket tanultak ki, így a bolygó egyre gazdagodott.

Egy valami azonban hiányzott: a SZERETET. Az Úr összehívta hát Birodalmának minden polgárát, és kedves szemmel nézett végig rajtuk.

- Melyikőtök költözne le a Földre, magával víve a mi mennyei pompánkat?

A sok angyal és tündér csak nézett egymásra tanácstalanul. Annyira kedvelték az Úr Birodalmát, hogy nem szívesen hagyták volna el. Végtelennek tűnő égi perc telt el, míg végre előlépett egy kedves kis lény: a Ragyogó Szeretet Tündére.

– Atyám! Én boldogan teljesítem kérésedet! Tetszik nekem ez az új bolygó, örömmel szolgálnám!

Az Úr mosolyogva ölelte át apró teremtményét, testvérei pedig sorra elbúcsúztak tőle, apró ajándékokkal halmozva el őt: gyönggyel, nyíló virággal, felhő habjával.

Egy harmatos hajnalon szivárványkapu nyílott az Ég alján, és megérkezett a Földre a Ragyogó Szeretet Tündére. Körbekacagta az emberek szívét, és azok táncra perdültek. Megsimította homlokukat, és azok elfelejtették minden bánatukat. Mennyei csókot lehelt az ajkukra, és azok dalra fakadtak. A kis tündér határtalanul boldog volt! Teljes lényével szolgálta a Földet, derítette a bolygó nappalait, nyugtatta éjszakáit.

Amikor a Föld lelke megtelt szeretettel, amikor minden és mindenki ragyogott, a kis tündér megpihent. Már éppen behunyni készült gyönyörű szemeit, amikor három aranyruhás angyal jelent meg előtte.

- Szívünkből üdvözlünk, drága testvérünk – zengték édesen. A kis tündér nem tudott hova lenne az örömtől! Boldogan ölelték meg egymást.

- Az Úr kedvtelve figyelte csodálatos ténykedésed, és jutalmul a bolygó legszentebb helyét adja neked lakhelyül. Édes kicsi palotát emeltünk neked fényből a Kárpátok ölelésében rejlő Birodalomban, ami a Magyarok Hona. Van ebben az országban egy ékes domborulat, Pilis a neve. Ennek a legmagasabb csúcsán lesz mostantól otthonod. – Átölelték kicsiny testvérüket, felemelkedtek a levegőbe, és repültek, repültek.

Nem sok idő telt el, s megérkeztek a Szent Tetőre. Ott bevezették a tündért a palotába, amely alig volt nagyobb, mint egy bodros kis felhő. Apró szobák voltak ebben a palotában, sok szép ablakkal, amelyekből el lehetett látni a világ minden tájára. A palota közepén pici szentély rejtezett, közepén oltár nőtt az Égig. Amikor beléptek a szentélybe, fényesség támadt, és ragyogó aranyoszlop nyúlt le a Mennyek Országából, megérintve az oltár közepét. Amint a fényesség kihunyt, a tündér és három angyaltestvére alig akart hinni a szemének: gyönyörű kehely állt az oltáron, ékes égi fényt ragyogtatva maga körül. Épp elkezdték csodálni az edényt, amikor szívükben megszólalt az Úr szeretetteljes hangja:

- Drága Gyermekeim, örök szeretetemet adom most át nektek őrzésre: a Szent Grál hatalmával tegyetek jót, így tartsátok fenn a Földön az én szívem ragyogását.

És így is történt. A Ragyogó Szeretet Tündére és három angyaltestvére a fénypalotából szolgálták a Föld minden táját és valamennyi élőlényét: kisbabát és agg embert, hangyácskát és ordító oroszlánt, búzamezőket és patakok vizét. Lényük eggyé vált a Grál kelyhével, amely kiapadhatatlan forrásként árasztotta az Úr kegyelmes imádatát. Az edény sok megnyilvánulási formában volt jelen Szent Vacsorán, Kerekasztalon, templomok oltárán, keresők szívében.

Aztán eljött az az idő a Földön, amikor az emberek egyre kevésbé kívánták a Kehely szentségét lelkükbe fogadni. Szép szavak helyett némaság és jajszavak, ölelésre tárt karok helyett öklök, ragyogó szemek helyett szomorú tekintetek uralták a bolygót. És akinek a lelke beteg, annak a teste sem maradhat ép. Így az emberek egyre betegebben vánszorogtak, sokuknak szinte jártányi ereje sem volt. Gépiesen tették a dolgukat, de nem ÉLTEK igazán. Nem tudtak örülni egymásnak, csak gyanakodva méregették a másikat, hogy az vajon mire készül. Nem élték a szerelem csodálatos ajándékait, hanem helyette alantas ösztönök, birtoklási vágy és féltékenység emésztette őket.

A Ragyogó Szeretet Tündére és három angyaltestvére szomorúan nézték, ahogy a Grál-kehely ragyogása egyre halványabbá válik, és szomorúságukban mély álomba merültek. Így telt el több száz év. Mígnem a harmadik évezred hajnalán az apró tündér nyitogatni kezdte szemét, és felébresztette testvéreit is. – Hosszú álmot aludtunk. Ideje felkelni és megkezdeni szolgálatunkat.

Az Úr oltárához mentek, megfogták egymás kezét, és hangos szóval kérlelni kezdték őt, adná vissza a Kehely hatalmát, hogy ezzel a szent erővel szolgálhassanak újra, visszaadva a Földnek nyugalmát. Így is történt. A Kehely újra élni kezdett, és árasztotta magából mindazt a jót és szépet, ami csak szükséges volt. A Kehely éjjeli álmodóknak is megjelent. Megüzente nekik, hogy kész az új energia, ébredjenek, és kezdjék meg ők is szolgálatukat az Új Korszak hajnalán. Tettre kész ifjakkal telt meg a Föld, hatalmas kapuk nyíltak az Ég oldalán, tűzszekerek garmadája érkezett, lángoló fénypallosok repesztették meg a Föld burkát, kiengedve azokat a harcosokat, akik szintén régóta pihentek már, szolgálatuk megkezdésére összpontosítva.

Aztán minden elnyugodott, elcsendesedett újra. Ám a kehely ismét élni kezdett, és kiárasztotta magából azt a mennyei minőséget, melynek szava EGY. Tanítók jelentek meg a Földön, hozva magukkal ékes mennyei bizonyítékát annak, hogy a bolygón nem halt ki a szeretet. Bölcsesség lett úrrá hajnalok harmatján, könyvek példáztak ősi beszédeket, úri ajtók nyíltak az angyalok országába. Aztán lecsendesült, megnyugodott ez a történés is.Virágok kezdtek nyílni hajnalok harmatján, szépségét dicsőítve az Úr mennyei mezeinek. Édes trillával csengett a szó, jövendölve szépséges ragyogását Isten szeretetének.

A Szent Kehely harmadszor is élni kezdett, kiáradva bontotta meg a Földön a szokatlanságot, együvé tartozókat illesztett össze, visszaadta megtorolt hatalmát a földi jónak. Szépséges gyötrelem éledezett újjá, megtartva magának a Karma Törvényét. Ifjonti hév ragyogott a Fény Harcosainak szemében, tettrekészségüknek ezer bizonyítékát adták az Úrnak szóló imáikban és révüléseikben. A mindennapokat ellepte sok csoda, éjjel s nappal egyaránt.

Aztán megszólalt az Úr hangja, és mindenki szívében rezdülést okozott. Lelkek váltak újjá, megharcolva maguknak éltet s halált egyaránt. Az Úr hangja parancsoló volt, bizonyítékát adva ezer szeretetnek. Keltek égi lámpások, mutatva, hogy félni kár. Megsokszorozva új erőre kapott a Fény Birodalma. E Birodalom nagyjai előre mentek mutatni a jót, a helyest, az igazat a polgárság felett.

Aztán elnyugodott ez az energia is, és a Földön dicső uralkodás vette kezdetét. A Szent Grál fennen pompázik a Pilis Tetőn, aranyló ragyogását bőviben árasztva angyalnépnek, földi seregnek egyaránt, kik méltósággal fürdenek az Úr szeretetében.

A Ragyogó Szeretet Tündére földi ruhában lakik újra, mérsékelve meleget, hogy jó legyen, és emberek lelkét segíti, adja a kinyílásnak.