Az angyal kíváncsian nézett a zöld ruhás tündérkére. – Aztán miről tudsz mesélni? – kérdezte.
– Mindenről! – csillant föl a tündérke szeme. – Fákról és felhőkről,madarakról és állatokról…! Arról, amikor lemegy a nap, és arról, amikor fölkél a hold, és ezüstport szitál a fák tetejére…!
– Várj csak, várj csak – vágott a szavába az angyal mosolyogva –, várj egy cseppet!Azzal lehajolt, és megérintette a sziklát. És abban a pillanatban csillogó víz buggyant elő a kövek közül azon a helyen.
– Neked adom a forrást és a patakot – mondta az angyal –, játszhatsz benne és mesélhetsz benne kedved szerint, éjjel és nappal, örökkön-örökké, és soha senki meg nem háboríthat. Jó lesz így?A kis zöld ruhás tündérke abban a szempillantásban beleszökött a forrás vizébe, tapsolt, kacagott és szökdelt lefele a kövek között, csodálkozó réteken és álmodozó tisztásokon át. Kacagott és mesélt, mesélt, mesélt. A köveknek a fákról,a fáknak a kövekről, a madaraknak a virágokról, és a virágoknak a madarakról.Surrant, csilingelt, fecsegett, dalolt, szökdelt és tréfált, és közben csodálatosan szép és titokzatos meséket mesélt az erdőről. A fák mosolyogni kezdtek, a kövek kacagtak, a virágok vidáman bólogattak, és a kelyhek szirmaira kiültek a virágtündérek, hallgatni a mesét.(Azóta is egyre mesél. Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése