Az elmét nem szabad összetéveszteni az énnel. A lelki lényt, a lelket nem szabad tévesen azonosítani az elmével. A lélek a tudatos lelki energia egy szikrája, az elme csak tükrözi ezt a tudatot. A léleknek jelen kell lennie, hogy az elme működhessen; nincs független létezése. Mondhatjuk, „az elmém,” de sose halljuk, hogy valaki azt mondja, „én az elme vagyok.” Az én a megfigyelő, és az elme a megfigyelt. Ezért meg kell érteni, hogy az én kategorikusan különbözik az elmétől.A lélek tudatból áll, az elme nem tudatos anyag. A tudat önragyogó, az anyagnak nincs világító ereje. A logika tudósai azt mondják, „A lélek kapcsolatba kerül az elmével, az elme az érzékekkel, az érzékek az érzéktárggyal. Így lehet tudást szerezni.” (Njája-darsana)
A tudat, mint támasz nélkül az érzékek egy érzéktárgyat sem ismerhetnek meg. Ezért a lélek irányítóként cselekszik, először kapcsolatba kerül az elmével, amely az érzékeken keresztül lép kapcsolatba az érzéktárgyakkal. Az elmén keresztül az én nemcsak tudást szerez, de anyagi boldogságot és szenvedést is tapasztal. Elme nélkül az énben nem tudatosulna az érzéki boldogság vagy szenvedés. Ezért mondja a Njája-vrtti: „Az elme az az érzék, amely képes felfogni a boldogságot és a szenvedést.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése